Hogy hogy is jutottam az őzgerinchez, azt már leírtam a vadmalacnál, úh itt azonnal a lényegre térhetek.
Le kellett hártyázni a húst, ennke köszönhetően ismét megállapítottam, h késsel nem állok elég jól... De azért sikerült.
Nagyon egyszerű páclével kentem be a húst a sütést megelőző este:
másfél citrom leve, és kb másfél deci napraforgóolaj (fontos volt, h semleges ízű olaj legyen)
Se só, se bors!
A hús tetejére raktam néhány babérlevelet,
mellé vágtam kb egy kiló sárgarépát, 3-4 fehérrépát és egy kis darab zellert, 3 vöröshagymát negyedelve, és kb egy szál pórét 5-6 centis darabokban
A zöldségeket is beleforgattam a pácba.
5-10 szem borókabogyót (sajnos, csak másnap piac után, mert nem volt itthon)
Este, reggel, és du is kicsit locsolgattam a páclével, forgattam benne a húst.
Gyönyrű új, üvegfedelű tálban sütöttük.
Az összes zöldséget leraktam a tál aljára
Az őzgerinc minden oldalát egy serpenyőben forró olajon "megkapattam" (nem tudom, mi itt a szakszerű kifejezés), majd a zöldségek tetején szép ízlésesen elhelyeztem.
Tetejére ment még néhány darabka vaj.
Kb 200 fokos sútőben kezdtük el sütni lefedve (és végig úgy is sütöttük).
2 v 3 alkalommal locsoltunk rá a kimaradt pácléből, talán meg is fordítottuk néha a húst.
Csak utólag jöttem rá, hogy egyáltalán nem sóztam meg! (ez ugye velem előfordul, semmi meglepő nincs benne, inkább az az érdekes, h senkinek nem tűnt fel)
Másik fontos tanulság, hogy leszámolhatunk a legendával, miszerint vadhúst csak szalonnával tűzdelve lehet készíteni, másképp kiszárad.
A mártáshoz
3-4 dl (rossz, de ha van jó, biztos nem árt meg) vörösbort egy narancs és egy citrom héjával kb fél órát gyöngyöztettem.
Langyosan belekevertem kb egy narancs levét, és a következő lekvárokat nemtudommilyen arányban: ribizli, áfonya, szeder.A lekvárokkal újra kicsit megmelegítettük, de kihűlve tálaltuk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése